KezdőlapFormula 1FP3: Leclerc az élen, Russellel a sarkában

FP3: Leclerc az élen, Russellel a sarkában

-

A Holland Nagydíj harmadik szabadedzésén Sergio Pérez hajtott a pályára elsőként, és rögtön neki is látott az első mért körnek is. 1:13.792-es idővel nyitotta meg a sort.

Pérez köre után némi csend következett a pályán, mígnem ismét Pérez merészkedett ki a pályára.

Kb 10 perc telt el az egyórás gyakorlásból, mikor elkezdett a mezőny többi része is pályára hajtani, és Verstappen az élre is állt rögtön 1:12.309-es köridővel. Pérez elé többen is bejöttek, Verstappen mögé pedig Sainz és Russell sorakoztak fel, majd őket Leclerc és Hamilton váltotta a holland mögött.

Verstappen tovább javított, fél másodperc előnye lett a második helyen álló Leclerc előtt. Mindeközben 21 perccel a vége előtt Albon a harmadik helyre emeli a Williamset.

Két perccel később aztán nagyot javított a Ferrari: Sainz 1:11.971-gyel átvette a vezetést. Később pedig Verstappen még lejjebb csúszott az eredményjelzőn.

A vezetést Leclerc vette át, őt pedig Russell és Sainz követte. 9 perccel a leintés előtt Verstappen a harmadik helyre tud javulni egy olyan körrel, melyben hiba is volt.

Az időmérő előtti szabadedzést végül Leclerc nyerte, Russell és Verstappen előtt.

Részletes végeredmény hamarosan…