KezdőlapFormula 1Gimenez: nagy biztonsággal kijelenthetjük, az F1 nem jön Miamiba

Gimenez: nagy biztonsággal kijelenthetjük, az F1 nem jön Miamiba

-

Miami polgármestere, Carlos Gimenez a szavazás elhalasztása után kijelentette, szinte biztos, hogy a város nem látja majd vendégül a száguldó cirkuszt.

A döntéshozóknak szerdán kellett volna határozniuk egy javaslatról, ami megakadályozta volna, hogy a Hard Rock Stadium környékén motorsportos eseményt tartsanak. Az új vonalvezetés tervezete szerint azonban a pálya nem használná az úthálózatot, hanem csak  a parkoló területét használná fel.

A verseny egyik ellenzője, Barbara Jordan tanácsos az új tervezet bemutatását követően kérte, hogy a szavazást tolják el február negyedikéig.

Ez csak a legutóbbi a Miami Nagydíj elé gördülő akadályok közül. Már elvi megállapodás ugyan született, hogy 2021-től kezdődően tíz éven keresztül kerül majd megrendezésre a verseny. Az ehhez hasonló bürokratikus időhúzás miatt viszont lehet, hogy nem lesz elég idő arra, hogy a város felkészülhessen az esemény megrendezésére.

„Körülbelül 18 hónap vagy két év, mire megépül egy pálya. Ha még valami csúszás lesz, vagy keresztül megy ez a javaslat, akkor nagy biztonsággal kijelenthetjük, az F1 nem jön Miamiba.” – mondja Carlos Gimenez, a város polgármestere.

„Amennyiben nem tudunk továbblépni, vissza kell küldenünk az ügyet a Miami Gardenshez (a városrész – a szerk.) mielőtt újból megtárgyalhatnánk városi szinten. Ez pedig hónapokat is igénybe vehet. És ebben az esetben nem tudnánk megépíteni a pályát egy 2021-es versenyre. 2022-ig pedig senki nem fog ránk várni.”

A város ugyan ugyan egy Nascar pályának, ami vendégül láthatná a mezőnyt míg az új helyszín el nem készül. Gimenez kizárta, hogy ez megoldás legyen.

„Ha az F1 Miamiba akar jönni, akkor annak helyszíne a Hard Rock Stadium lesz. Nem a Homestead Raceway, vagy bárhol máshol.”