KezdőlapFormula 1Giovinazzi: Räikkönen rendkívül motivált

Giovinazzi: Räikkönen rendkívül motivált

-

Antonio Giovinazzi szerint 2019-es csapattársa Kimi Räikkönen sokat fog neki segíteni a Saubernél.

Az olasz pilóta 2019-ben első teljes idényét fogja teljesíteni a svájci csapatnál azt követően, hogy 2017-ben két futamot teljesített már náluk beugróként.

„Charles [Leclerc – a szerk.] elmondta, hogy ő időről-időre beszélgetett Vettellel, de Kimivel már kevesebbet. De én az egyik tesztnapon elég sokat beszéltem Kimivel, olyan sokat, mint előtte soha. Rendkívül motivált az új kihívása miatt, és mint világbajnok, aki újra nyerni akar, így sokat tud nekem is segíteni a fejlődésben és nem zárkózik el ettől.” – nyilatkozta Giovinazzi.

Räikkönen 21 évesen a Saubernél mutatkozott be a Forma-1, és most oda visszatérve sok változást tapasztalt.

„Sok ember már más, de bennük is megvan az amire szükségünk van. Minden eszköz adott, kiváló szélcsatornánánk van, szóval minden megvan ahhoz, hogy jó autót éptísünk. Ráadásul ott van még a Ferrari motor is. Számomra fontos volt, hogy minél hamarabb vezessem az autót, hogy el tudjam mondani, hogy min kell javítani, de azt kell, hogy mondjam hogy minden jól ment.” – nyilatkozta a finn.