KezdőlapFormula 1Grosjean szerint a sportolók számára nem egészséges a vegán életmód

Grosjean szerint a sportolók számára nem egészséges a vegán életmód

-

Romain Grosjean, akiről közismert, hogy remek szakács, nem tartja helyesnek, hogy Lewis Hamilton a vegán étrend mellett tette le a voksát.

Hamilton már néhány éve vegán, és gyakran kampányol a közösségi oldalakon az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása ellen.

Mindemellett nem régiben nyitott egy vegán burgerezőt Londonban, Neat Burger néven. Grosjean szerint a vegán diéta nem ideális egy sportoló számára.

A francia versenyző azt is elmondta azonban, hogy egy sportolónak nagyon oda kell figyelnie az étrendjére.

„Most nem eszek annyit, mint amennyit majd akkor fogok, ha visszavonulok. A mostani szabálymódosítások nagyon jók az egészség és testsúly szempontjából, jót tesz az egészségnek, hogy felszedhettünk egy kis súlyt.” – utalt Grosjean arra, hogy az autók minimum súlya az utóbbi időben túl alacsony volt, a versenyzőket pedig a csapataik gyakran fogyókúrára fogták, hogy könnyebbek legyenek.

„Óvatos vagyok bizonyos ételekkel, nem fogtok fish and chips evés közben látni, meg ilyesmi, vagy hogy söröznék egy nappal a verseny előtt.”

Hozzátette azonban, hogy számára a vegán étrend nem opció, mivel az negatív hatással lehet a versenyzők teljesítményére.
„Nem vagyok vegán, sem vegetáriánus. Ez nem opció. Ha sportoló vagy, a veganizmus kifejezetten negatív dolog.”

Elmondta, hogy sok élsportolóval megesett, kénytelen voltak lemondani a vegán életformáról, mert a kemény edzések miatt kifogyott a szervezetük hasznos tápanyagokból.

Mindemellett azonban Grosjean tiszteli a vegánokat és azt is elismeri, hogy eléggé ízletesek a vegán ételek.