KezdőlapFormula 1Gyász árnyékolja be Hamilton bajnoki címét

Gyász árnyékolja be Hamilton bajnoki címét

-

Lewis Hamilton tegnap, Mexikóban megszerezte ötödik Forma-1-es világbajnoki címét, noha a versenye nem volt zökkenőmentes.

Helyzetét lelkiállapota is nehezítette, mivel, mint utólag elárulta, a napokban haláleset történt családjában. A 33 éves versenyző elveszítette nagypapáját.

„Tudjátok, ez egy igazán nehéz hétvége volt, mert a nagyapám csütörtök reggel meghalt.” – mondta Hamilton. „Normál esetben, ha valaki meghal, akkor összejön az egész család, de ő volt a családunk keresztapája. Édesapám és én elég közel álltunk egymáshoz, de ez persze egy kicsit még közelebb hozott minket és mindig emlékezni fogok, és sosem fogom elfelejteni mindazt amit tett értem, hogy ma itt lehessek és a családunkért.”

Hamilton gyakran beszél családjáról és gyerekkoráról, valamint hangsúlyozza, hogy édesapja mennyi áldozatot hozott hozott érte, hogy ő versenyezhessen.

„Igyekszem olyan lenni, mint ő, olyan erős, feketeként, apaként, emberként, azt tenni, amit ő is tett a nehéz időkben.” – mondta Lewis. „Úgy hiszem, mindazért a munkáért, amit ő tett, a nagyapám nagyon büszke lenne rá, büszke lenne ránk, és hálás lenne, hogy a Hamilton név itt van, megalapozva, és történelmet ír, amibe őrületes belegondolni.”