KezdőlapFormula 1Ha Russellt hívja a Mercedes, a Williams nem állja útját

Ha Russellt hívja a Mercedes, a Williams nem állja útját

-

Második Forma-1-es idényére készül a Williams-szel George Russell. A tavalyi éve az autó gyengélkedése miatt nem a vártak szerint alakult, ám még így is a jövő egyik bajnokának tartják.

A 22 éves korábbi GP3-as és Formula 2-es bajnok Esteban Ocon távozásával az egyetlen Mercedes junior jelen állás szerint. Így, ha akár Bottas, akár Hamilton az év végén a távozás mellett dönt, akkor a brit fiatal léphet fel a világbajnok istállóhoz.

Ennek apropóján nyilatkozott a PA hírügynökségnek Clarie Williams helyettes csapatfőnök.

„Georgnak nagyon világos ambíciói vannak. Forma-1-es világbajnok akar lenni, én pedig erősen hiszek bene, hogy össze fog jönni neki. Georgnak igen fontos szerepe van nálunk, így olyan autót akarok adni neki, ami miatt nem akar másfelé nézelődni.” – kezdte Williams.

„Hosszútávú szerződéssel rendelkezik velünk én pedig szívesen látnám őt az autónkban, addig amíg ez le nem jár. Azonban a Mercedes az Mercedes, és sosem állok olyan versenyzőm útjába, aki egy remek lehetőséget kap, és nekünk nincs versenyképes autónk.” – folytatta.

Williams pedig azt is bevallotta, hogy Russell sok tekintetben Hamiltonra hasonlít.

„Georgnak mindene megvan. Kívülről egy kedves, szerény srác, de belül acélból van. Születése óta nem volt könnyű dolga, nem ezüstkanálból evett, a családjának sem volt egyszerű eljuttatni őt idáig. Ebben a tekintetben meglehetősen hasonlít Lewis Hamiltonra. Ha nem ajándékba kapod ezt, akkor éhessé válsz, ez pedig harcra késztet. Még mindig tanul, fejlődik. Csupán 22 éves és még nagyon hosszú karrier áll előtte ebben a sportban.” – tette hozzá.