KezdőlapFormula 1Hamilton csak pozitív hatását tapasztalja a vegán életmódnak

Hamilton csak pozitív hatását tapasztalja a vegán életmódnak

-

A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton elmondása szerint csak pozitív hatása volt annak, hogy két éve vegán életmódra váltott. Pozitívan hatott az egészségére és semmi negatív hatással nincs a fizikai erőnlétére.

Elmondása szerint azért is váltott erre, mert nem érezte jól magát a bőrében. Azóta viszont ez megváltozott.

„Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyivel jobban érzem magam.” – mondta Hamilton a The Edge magazinnak. „Rendszeresen ettem ilyesmit (hús, tejtermék), és élveztem is, ahogy a legtöbb ember, de úgy ébredtem, hogy szédelegtem, hangulatingadozásaim voltak és a nap folyamán ingadozott az energiaszintem.”

„Mindig voltak gyomor problémáim, haspuffadásom, de azt gondoltam, hogy ez normális.”

Hamilton szerint a tény, hogy az emberek azt gondolják,hogy a sportolóknak fehérjét kell fogyasztaniuk, az edzésekhez és az izmosodáshoz, jól mutatja, hogy a társadalom milyen gondolkodásmódon „edződött”.

„Gyakran kapok olyan üzeneteket Instagramon, hogy ’Fehérjére van szükségem, mert tömeget kell növelnem’.” – mondta Hamilton. „Nos, így is gyarapodtam (állati fehérje nélkül). Idén öt kilogrammot szedtem fel, 68-ról 73 kg lettem, teljesen vegán étrend mellett.”

„Az, hogy a hús az egyetlen fehérjeforrás, teljesen hülyeség. Így is ugyanannyit tudok edzeni, és ugyanannyi ismétlést csinálni, ha nem többet, és sokkal tisztább lelkiállapotban teljesítem a versenyeket.”