KezdőlapFormula 1Hamilton: Egyáltalán nem könnyű dolog a csapattársamnak lenni

Hamilton: Egyáltalán nem könnyű dolog a csapattársamnak lenni

-

Lewis Hamilton szerint a csapattársa Valtteri Bottas mentálisan a legerősebb versenyzők közé tartozik a Forma-1-ben.

A finn pilóta Nico Rosberg drámai visszavonulását követően 2017-ben lett a csapattársa az immáron hétszeres világbajnok brit pilótának, akitől idén zsinórban negyedik vereségét kellett elkönyvelnie.

Amíg Hamilton általában a versenyeken érinthetetlen volt Bottas számára, addig az időmérő edzéseken rendre le tudta győzni a hétszeres világbajnokot a rajtelsőségért folytatott harcban. Bottasnak végül összesen öt pole pozíciót és két győzelmet sikerült szereznie a tavalyi szezonban.

„Valtteri minden tiszteletet megérdemel, ugyanis az emberek nagy rész könnyen elfelejti, hogy ki ellen is kell versenyeznie,” – mondta Hamilton. „Azonban őt ez egyáltalán nem érdekli és hétvégéről hétvégére ugyanazzal a lelkesedéssel száll szembe velem.

„Valtteri sohasem panaszkodik és nyafog, ha valami baj van az autóval. Mindig csak azt mondja egy rosszabb verseny után, hogy egyszerűen jobb teljesítményt kell majd nyújtanom. Én is hasonlóan állok hozzá a dolgaimat, szóval ebben még hasonlítunk is egymásra. Jó érzés ezzel a friss tudattal és beállítottsággal megérkezni egy hétvégére. Szerintem Valtteri ezért tartozik mentálisan a legerősebb pilóták közé itt az F1-ben.”

Bottas eddig kilenc futamgyőzelmet és tizenhat rajtelsőséget tudott szerezni 2017 óta, azonban az egyéni bajnokságban csak 2019-ben tudott a második helyen végezni, ami egyben a legelőkelőbb eredménye is a száguldó cirkuszban.

„Valtteri évről évre erősebb lesz,” – véli Hamilton, akit nemrégiben ütöttek lovaggá. „Ezt a témát a média is rendesen felkapta és látható, hogy Valtteri egyes területeken komoly fejlődésen ment keresztül.

„Az idei szezonban meg is látszódott ez a fajta fejlődése. A pontoktól eltekintve, az időmérő edzéseken rendre századok döntöttek a kettőnk csatájában,” – zárta a Mercedes brit pilótája, akinek továbbra sem jelentették be a szerződéshosszabbítását a bajnoki címvédő istállónál.