KezdőlapFormula 1Hamilton elfogultsággal vádolja a stewardokat, Wolff nem ért egyet vele

Hamilton elfogultsággal vádolja a stewardokat, Wolff nem ért egyet vele

-

Lewis Hamilton elfogultságot emlegetett a stewardokkal kapcsolatban, ám ezúttal Toto Wolff nem támogatta.

Az Abu Dhabi Nagydíj eseményei még mindig beszédtémát szolgáltatnak az F1-ben, bár már a Mercedes csapatfőnöke és Christian Horner is továbblépne.

Az új szabályokkal tűzdelt korszak elején azonban a hétszeres világbajnok gondolatai még mindig a tavalyi történésekkel vannak elfoglalva. Ugyan Hamilton korábban azt nyilatkozta, hogy szeretné maga mögött tudni az egészet, ám azért oda-oda szúr a Szövetségnek.

„Néhány versenyző nagyon jó barátságot ápol bizonyos személyekkel. Néhányak velük utazgatnak, így hajlamosabbak egyeseket jobban kedvelni.” – fogalmazott ködösen a 37 éves versenyző.

Hamilton viszont a szezonzáróval kapcsolatban már nem akart újat mondani:

„Ezzel kapcsolatban már mindent elmondtam. Ez már a múlt. Előre akarok tekinteni és végezni a dolgomat.”

Christian Horner szerint Hamilton utalgatásának nincs jogalapja:

„Lehet, hogy eltérőek a véleményeink, de ez már mögöttünk van. Nem hinném, hogy szándékos elfogultságról lenne szó. Én nem tudok arról, hogy a stewardok a versenyzőkkel együtt utaznak a futamokra.”

Toto Wolff egyetértett a brit csapatfőnökkel. Az osztrák vezető szerint sincs „tudatos elfogultság”, bár a szakmaiság tekintetében még lenne min javítani.

„Egyetértek Christiannal (Horner) abban, hogy tovább kell lépnünk. Annyi szó esett már Abu Dhabiról, hogy eljutottunk arra a pontra, mikor már káros ez mindannyiunk számára. Lezártuk ezt a fejezetet és továbbléptünk. Nem hinném, hogy lehet beszélni szándékos elfogultságról. Őszintén szólva, ők (a versenyfelügyelők) rendkívül intelligens emberek. A legfontosabb az, – legyen szó itt most a versenyirányításról, vagy a bázisról küldött támogatásról, avagy a stewardokkal folytatott beszélgetésekről- hogy mindig legyen egy szabvány. Ez az amit megérdemlünk, ez az amit mindenki elvár. Van néhány jó ember, akikre ilyen téren építhetünk. Ez a legfontosabb. Tavaly már beszéltünk erről, a következetesség hiányáról.” – tette hozzá Wolff

Természetesen az FIA is reagált Hamilton szavaira. Mohammed Ben Sulayem elutasította a feltételezést:

„Az FIA büszke arra a globális útra, amely során összeköti és fejleszti a motorsport legtehetségesebb versenyfelügyelőit. Ennek köszönhetően egy erős, független csoport alakult ki. Ők pártatlanul és a legnagyobb profizmussal végzik a munkájukat.”