KezdőlapFormula 1Hamilton nem akar még egyszer csapatutasítást

Hamilton nem akar még egyszer csapatutasítást

-

Lewis Hamilton nem akarja még egyszer átélni az Orosz Nagydíj eseményeit, amikor a Mercedes helycserére utasította a versenyt vezető Valtteri Bottasszal.

A szocsi futamon a második helyen haladó Hamiltont kényelmetlenül közelről követte az akkor még bajnoki esélyes Sebastian Vettel, a Mercedesnél így a megszerezhető pontok maximalizálása végett arra utasították az élen autózó Bottast, adja át a pozíciót csapattársának. A finn engedelmeskedett, önként kiengedve kezéből egyetlen szezonbeli győzelmi esélyét azon a pályán, ahol egy évvel korábban első győzelmét szerezte, noha Hamilton végső győzelmi különbségének (88 pont Vettellel szemben) ismeretében nem volt igazán szükség erre az extra hét pontra.

„A szezon ezen szakaszában a csapat úgy volt vele, hogy ‘mindenben biztosra kell mennünk, Lewis annyira elöl van, hogy Valtteri már nem érheti utol, így inkább el kell kezdenünk minden eszközzel bebiztosítani mindkét bajnokságot'” – magyarázta Hamilton. „Sem Valtteri, sem én nem akarunk helycserét a pályán; mindketten élesben akarunk megküzdeni a pozícióért és úgy megszerezni. Azon a hétvégén Valtteri volt a gyorsabb és megérdemelte volna a győzelmet. Nagyon kínos volt; amikor szóltak, hogy Valtteri el fog engedni, nem emlékszem pontosan, mint válaszoltam, de valami olyasmit, hogy ‘csak mondjátok neki, hogy gyorsítson kicsit’. A versenyben talán picivel gyorsabb voltam, de időmérőn abszolút ő volt a jobb. Emlékszem, hogy félrehúzódott és elmentem mellette. A célvonalat átszelve kettős érzéseim voltak: ha a szívemre hallgatok, nem így lett volna vége a futamnak, de az életben néha úgy kell megragadni a pillanatot, ahogy adódik, ki kell használni a lehetőségeket. Ha mindig az érzéseidre hallgatsz, a tervezettől eltérően érhetnek véget a dolgok. A csapat meghozta a döntést, és habár nagyon szerettem volna visszaengedni magam elé, végül kiálltam a csapat döntése mellett. Akkor ez volt a helyes döntés, persze utólag visszatekintve nem volt rá szükség, de csapategység szempontjából nagyon fontos nap volt. Valtteri számára nehéz lehetett, azonban végig tisztelettel közelített a történtekhez és a csapat érdekeit tartotta szem előtt. Nem könnyű az én csapattársamnak lenni, de ezzel egy időben az ő csapattársának sincs könnyű dolga, mert nagyon-nagyon gyors versenyző, aki folyamatosan javul és fejlődik. Már hat éve vagyok ennél a csapatnál, neki csak a második szezonja volt, de ígyis mindent meg kell tennem, hogy legyőzzem. Nagyon remélem, hogy még egyszer nem kerülünk ilyen helyzetbe.”

A finn érthetően szárnyaszegett hangulatban volt a dobogón, de szükség esetén ismét hasonlóan cselekedne.

„Akkoriban már nem voltam harcban a bajnoki címért” – ismerte el Bottas. „A konstruktőri még az asztalon volt és Lewisnak volt esélye az egyéni címre, amit végül meg is szerzett. Félre kellett állnom a vezető helyről, amit nehéz volt megemésztenem, de az akkori körülmények között és a pontállás fényében… csapatjátékosnak tartom magam, így a csapat kedvéért megtettem, és a csapat kedvéért ismét megtenném.”