KezdőlapFormula 1Hamilton nem kéri Bottast, hogy segítsen neki

Hamilton nem kéri Bottast, hogy segítsen neki

-

Lewis Hamilton nem várja el a csapattársától, hogy a pályán a segítségére legyen a Vettel elleni bajnoki küzdelemben.

A brit bajnok az Olasz Nagydíj után idén első ízben vezeti a pontversenyt, de előnye mindössze három pont Vettel előtt. Csapattársa Valtteri Bottas viszont már 41 pontos hátrányban van hét futammal a vége előtt. Míg a Ferrari látszólag csapatsorrendet alkalmaz, mindent Vettel alá rendelnek, addig a Mercedes továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy mindkét versenyzőjüket egy szinten kezeli.

Most azonban Hamilton határozottan kijelentette, hogy nem kéri majd Bottastól a segítséget.

„Személy szerint még nem beszéltem erről a csapatvezetéssel, de ez nem is az én feladatom. Nekem csak az a dolgom, hogy folyamatosan a legjobbamat nyújtsam. Nem is szeretem, ha van csapatsorrend. Remélem, hogy a csapat megfelelő döntést fog hozni ez ügyben, már pedig Niki [Lauda] és Toto [Wolff] olyan emberek, akik mindig tudják, hogy az adott pillanatban mi a legjobb az istállónak. Tehát erről inkább Toto-t kellene megkérdezni. Ahogy már korábban is mondtam, ebben az évben nincs szükségem segítségre. Vannak olyan helyek, ahol Valtteri végez jobb munkát és fordítva. Ez még csak az első éve a csapatnál, de hihetetlenül keményen dolgozik. Hétről-hétre pedig egyre erősebb és erősebb lesz. A célom pedig az, hogy továbbra is ilyen erős teljesítményt nyújtsak és a szezon végeztével is elől legyek.”