KezdőlapFormula 1Hamilton szeretne javítani az időmérős tempóján Monacóban

Hamilton szeretne javítani az időmérős tempóján Monacóban

-

Lewis Hamilton ugyan vezeti az egyéni a pontversenyt, azonban az ötszörös világbajnok nem teljesen elégedett az eddig nyújtott teljesítményével. A Mercedes britje elmondta, hogy jobban szeretne teljesíteni az időmérő edzéseken és ezt meg is tenné az ezen a héten esedékes Monacói Nagydíjon.

Hamilton mindössze a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon rajtolhatott az első rajtkockából az idei szezonban, amíg a csapattársa, Valtteri Bottas már három alkalommal várhatta a pole-ból a piros lámpák kialvását.

Az ausztrál pole-ja óta a bajnoki címvédő látványosan küzd az autójával a szombati időmérőkön, aminek nemrégiben hangot is adott. „Az autó nyilvánvalóan jó, azonban én Ausztrália óta szenvedek vele,” – nyilatkozta Hamilton.

„Az melbourne-i időmérő rendben volt, igaz, mindössze egyetlen tizeddel tudtam nyerni. Vannak olyan területek, amiket még meg kell értenem. Most ez a legfontosabb a számomra. Tanulmányoznunk kell a rendelkezésünkre álló adatokat és ezek alapján kell megtalálnunk a gyengébb teljesítményem okát. A péntekek és a szombatok eddig nem nagyon mentek jól, azonban szerencsére a versenyekről már nem mondható el ugyanez.”