KezdőlapFormula 1Hamilton szerint nem volt mit tenni Verstappen ellen

Hamilton szerint nem volt mit tenni Verstappen ellen

-

Az Egyesült Államok Nagydíján Lewis Hamilton az első kör első kanyarjában átvette a vezetést Max Verstappentől, de végül alulmaradt, miután a Red Bull úgy döntött, hogy a hollandot előbb hozza be kerékcserére.

A Mercedes meghosszabbította Hamilton első és második etapját is, annak érdekében, hogy le tudja dolgozni a Verstappenhez képest elvesztett időt.

Hamilton több, mint nyolc másodperccel volt lemaradva a Red Bull versenyzője mögött a második kiállása után, de a frissebb gumikat kihasználva több, mint egy másodperccel gyorsabb volt körönként, így a különbség kevesebb mint két másodpercre csökkent.

Hamilton azonban az utolsó körökben nem tudott elég közel kerülni ahhoz, hogy megpróbálja megelőzni Verstappent.

Így aztán Hamilton öt futammal a szezon vége előtt 12 ponttal áll Verstappen mögött az egyéni bajnokságában.

Hamilton úgy érezte, hogy a Red Bull minden gumikeveréken gyorsabb volt.

„Nem tudom, mit tehettünk volna másképp” – mondta Hamilton. „Majd leülök és megbeszélem a csapattal. Azt hiszem, a csapat ma nagyszerű munkát végzett, és történt, ami történt.”

„A következő két pályára, amire megyünk, nagyon erős pályák a Red Bull számára, szóval biztosan kemény lesz.”

A Mercedes F1-es főnöke, Toto Wolff nem gondolta, hogy a csapat olyan korán kiállhatott volna a boxba, mint Verstappen, de úgy vélte, a kemény gumis tempó elég erős volt ahhoz, hogy megnyerhették volna a versenyt.

„Úgy gondolom, természetesen megnyerhettük volna a versenyt, mert az élen álltunk, és nagyon erős tempót diktáltunk a kemény gumikon” – mondta Wolff.

„Bizonyos értelemben vissza kell követnünk a hétvégét péntektől vasárnapig, hol ítéltük meg rosszul, hol rontottuk el a dolgokat, és mit csináltunk jól?”