KezdőlapFormula 1Hamilton tavaly megtanulta, hogy nem minden a győzelem

Hamilton tavaly megtanulta, hogy nem minden a győzelem

-

Miután Lewis Hamilton 2021-ben elveszítette a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben, megtanulta, hogy nem csak a győzelem számít.

A tavalyi szezon egy óriási dráma közepette ért véget Abu Dhabiban. A Mercedes hétszeres világbajnoka már úton volt a nyolcadik titulusa felé, amikor Nicholas Latifi falhoz csapta az autóját, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót a pályára.

A Red Bull ezt ki is használta és ki is hozta a holland ászukat a bokszba, amíg a brackley-i istálló kinttartotta Hamiltont, mivel féltek, hogy elveszíti az első helyét a nagy kavarodásban. Michael Masi pedig végül elengedte a Hamilton és Verstappen között levő lekörözötteket, ami miatt a holland pilóta át tudta ugrani a régebbi abroncsain szenvedő Hamiltont, amivel megszerezte a győzelmet és azzal együtt a világbajnoki címet is.

A Mercedes csillaga olyannyira kiábrándult a sportból, hogy a W13 bemutatójáig nem is adott hivatalos nyilatkozatot és még a hivatalos FIA gálán sem tette tiszteletét.

A britet nemrégiben a koronavírus miatt eltolt 2020 Dubai Expón mondta el azt, hogy rendkívül sokat tanult a tavalyi eseményekből.

„Már 29 éve versenyzem és ezalatt kialakult bennem az a mentalitás, hogy mindig jobb teljesítményre sarkalom magam” – ismerte el a hétszeres bajnok, aki szerint a Mercedes idén egyelőre nincs a legjobbak között.

„A győzelemből nem tud tanulni az ember, azonban a vereségből annál inkább. Ilyenkor átértékeled a dolgokat, hogy mit csináltál rosszul és ügyelsz majd arra, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló dolog. Emiatt azt tanácsolom mindenkinek, hogy nem féljetek a kudarctól, mert a sikerhez vezető út sajnos tele van velük. Idén újult erővel térek majd vissza és harcba fogok szállni a bajnoki címért.”

Forrásgpfans.com