KezdőlapFormula 1Hiába az idei eddigi legjobb eredmény, a Mercedes szerint ennél sokkal több...

Hiába az idei eddigi legjobb eredmény, a Mercedes szerint ennél sokkal több kell

-

Jó eredménynek tartja a Francia Nagydíjon elért második és harmadik helyet a Mercedes csapatfőnöke, de hangsúlyozza, továbbra is nagy javulást kell elérniük ahhoz, hogy ismét nyerjenek. Toto Wolff szerint ehhez fáradhatatlan munkára lesz szükségük.

Hiába érte el idei eddigi legjobb eredményét a Mercedes a Francia Nagydíjon, mégsem lehet teljesen elégedett, hiszen úgy mentek a Paul Ricardra, hogy a győzelemben reménykedtek. Ezzel szemben az időmérőn egy másodperc körüli hátrányban voltak, és a versenytempójukkal sem tudtak beleszólni a Red Bull és a Ferrari csatájába.

„[Hamilton] 5-6 másodperc környékén stabilizálni tudta a különbséget [Verstappen mögött] az első etapban, de őszintének kell lennünk, és ki kell mondanunk, hogy amikor egymással versenyeztek a második etapban, Max valószínűleg csak azzal foglalkozott, hogy a pályán tartsa az autót. Úgyhogy a pohár félig üres nézőpontomból nézve továbbra is rengeteg köridőt kell találnunk a felzárkózáshoz” – ismerte be Toto Wolff a futam után.

Ehhez pedig rá kell jönniük, hogy Franciaországban miért volt a vártnál nagyobb a tempóhátrányuk. „Minden körrel egyre több adatot gyűjtünk és egy kicsit jobban értjük a helyzetet, úgyhogy rakjuk össze a kirakós apró darabkáit. Ez a folyamat pedig olykor nehéz – mondta Wolff, majd rátért arra, hogy hol kell fejlődniük. – Nem csak egyetlen dologról van szó. Nincs meg a teljesítményünk egy körön, illetve az etapok elején. Van mit megértenünk, és nincs csodaszer, hanem néhány tényező, ami visszaveti a teljesítményünket. A második és harmadik hely jó eredmény, de fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy nyerjünk, és továbbra is le vagyunk maradva.”

ForrásAutosport