KezdőlapFormula 1’Hiperultralágy’, avagy Pinkelli a láthatáron

’Hiperultralágy’, avagy Pinkelli a láthatáron

-

A Pirelli új leglágyabb keverékkel áll elő a 2018-as szezonra, hivatalos nevének eldöntését pedig a rajongókra bízta.

A finoman szólva konzervatívra sikeredett idei abroncsok láttán a Pirelli a keverékskála kibővítését tervezi – a legfrissebb hírek szerint ez akár három új keveréket is jelenthet. A három talán kicsit túlzás lenne, egy azonban biztosan lesz, mégpedig egy az eddigieknél is lágyabb, rózsaszín jelöléssel ellátott gumi. Ami a névválasztást illeti, ennek felelősségét az olasz cég a rajongókra hárítja; trollkodásra viszont sajnos nincs lehetőség, szavazni ugyanis csak a Pirelli által előre megadott három opcióra lehet: megalágy, extrémlágy és hiperlágy (micsoda fantázia).

Ami a rózsaszínt illeti, az idei Amerikai Nagydíjon már kaphattunk egy kis ízelítőt a választott árnyalatból, amikor a mellrák elleni küzdelem jegyében az eredetileg lila oldalfalú ultralágyak rózsaszínre cserélődtek. Csak a rend kedvéért: a szuperlágyak pirosak, a lágyak sárgák, a közepesek fehérek és a kemények narancssárgák – ez utóbbi esetében nem szégyen, ha valaki elfelejtette, a Spanyol Nagydíj első szabadedzése óta ugyanis nem kerültek elő.

A 2018-as évre való felkészülés maximalizálása érdekében a Pirelli 25 napot áldozhat gumitesztekre, a soron következő tesztre pedig kedden és szerdán került volna sor Interlagosban a McLaren (Stoffel Vandoorne és Lando Norris) révén. A tesztet azonban biztonsági okokra hivatkozva törölték, ami Norris számára még jó hír is lehet, így legalább biztosan időben odaér a Makaó Nagydíj csütörtöki szabadedzésére. Az Abu Dhabi Nagydíjat is követi egy kétnapos Pirelli-teszt, ahol mind a tíz csapat egyszerre vesz majd részt.

Ui.: Nem mondtunk teljesen igazat, a szavazáson négy opció közül választhattok:

 

pirelli