KezdőlapFormula 1Holnap derül ki, hogy Hülkenberg visszaülhet-e még a Racing Pointba

Holnap derül ki, hogy Hülkenberg visszaülhet-e még a Racing Pointba

-

A múlt hétvégi Brit Nagydíjon Sergio Pérez oldalvonalon kívülre kényszerült egy pozitív koronavírus teszt miatt, a helyettese pedig Nico Hülkenberg lett.

A német végül egy apró probléma miatt azonban eléggé pórul járt, nem tudott elindulni a futamon, és nem biztos, hogy most hétvégén újra nekirugaszkodhat, hiszen Pérez már nagyon jönne vissza, hogy ő vezethessen a második silverstone-i futamon. A mexikói a hétvégén otthon lábadozott, nemrég viszont megerősítette, jól van. Xavi Martos, Pérez menedzsere pedig arról tájékoztatott, hogy készülnek a visszatérésre.

„Fizikálisan és mentálisan is készen kell állnia” – mondta. „Egy akciótervet követünk a következő verseny előtt, ha engedik. Ha nem, akkor Barcelonára dolgozunk.”

Hogy Pérez indulhat-e, vagy sem, az holnap derül ki, ugyanis ekkor tesztelik újra. Amennyiben a teszt negatív és az egészségügyi szervezetek is igent mondanak rá, a 30 éves versenyző visszatérhet. Ezzel Hülkenberg munkájára már nem lenne szükség, viszont ez a múlt heti kis szösszenet elindított valamit a németben.

„Megéreztem a vér szagát, nagyon visszaülnék az autóba. Most viszont ideiglenes vendég vagyok csak. Ez a helyzet. Elfogadom, bármi is fog történni” – nyilatkozta.