KezdőlapFormula 1A Honda az F1-es vezetőségtől is segítséget kap

A Honda az F1-es vezetőségtől is segítséget kap

-

Az FIA és a Liberty fejesei „minden tőlünk telhetőt” megtesznek annak érdekében, hogy a Honda 2017 után is az F1-ben maradhasson.

A héten mindenképpen döntés születik arról, hogy a McLaren a Hondával folytatja-e tovább F1-es pályafutását vagy 2018-tól átvált Renault-erőforrásokra. Az egyenlet azonban sokismeretlenes: az utóbbi variáció megvalósulása esetén a Honda akár búcsút is mondhatna a sportnak, hacsak nem tud egyezséget kötni a Toro Rossóval, amelynek Renault-erőforrására pályázik egyébként a McLaren. Egyes értesülések szerint Jean Todt FIA-elnök levélben fejezte ki támogatását Takahiro Hachigónak, a Honda vezérigazgatójának, akit segítségéről is biztosított, miután Chase Careyvel együtt a monzai hétvége alatt már tárgyalásokat folytattak Masashi Yamamoto Honda-felsővezetővel. Sean Bratches, a Liberty kereskedelmi igazgatója is a japán gyártó pártján áll.

„Nem akarjuk elveszteni a Hondát” – mondta Bratches, aki szerint a Honda jelenléte hosszútávon ’mindenkinek hasznot hajtana’, így bízik a pozitív végkimenetben. „A Honda az F1 egyik régi és nagyra becsült partnere. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az érintett feleket kooperációra buzdítsuk és a sportban marasztaljuk, mivel úgy véljük, a jövőben mindenki számára hatalmas lehetőséget nyílnának ezzel. Azt szeretnénk, ha ebben a sportban mindenki jó üzletet tudna fenntartani. A filozófiánk alapja az egyértelmű és kommunikációalapú üzletelés; nincs rejtegetnivalónk, az érintett feleknek pedig a kollektív álláspontunkat prezentáljuk. Bizakodva hiszünk benne, hogy lehetséges valamiféle egyetértésre jutnunk.”

Habár a Toro Rosso által kiszabott monzai határidő a végleges döntés meghozatala nélkül járt le, a McLaren még bízik benne, hogy a hét elején nyélbe üthetik a dolgot.