KezdőlapFormula 1Horner biztos Verstappen maradásában

Horner biztos Verstappen maradásában

-

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos abban, hogy Max Verstappen velük marad 2020-ban is.

A hollandnak ugyan van szerződése, de nemrég olyan spekulációk jelentek meg, miszerint Wolff Verstappennel tárgyal, igaz ezt mindkét fél cáfolta. Emellett Sebastian Vettel Ferraris maradásával kapcsolatban is pletykák láttak napvilágot.

Horner igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

„Maxnak van szerződése, szóval minden rendben. 100%-ig biztos vagyok abban, hogy jövőre is nekünk fog vezetni.”

Pierre Gasly helye is egyre biztosabbnak tűnik, Horner elmondása szerint a francia versenyről versenyre javul.

„Nem ért véget neki túl jól a hétvége, de elégedettnek kellene lennie” – utalt Bakura Horner. „Pierre jól ment a Q1-ben, és 6. lett volna a boxból rajtolva, ha nem esik ki. A verseny egyes pontjain még gyorsabb is volt Leclercnél, ha összehasonlítjuk őket.”

Mint jó néhány csapat, a Red Bull is komoly fejlesztésekkel érkezik a barcelonai versenyhétvégére.

„Szokás szerint új első és hátsó szárnyakkal érkezünk Barcelonába. Ez inkább fejlődés, mint forradalom.”