KezdőlapFormula 1Horner: Bottas tudhatta volna, hogy csapatutasítás következik

Horner: Bottas tudhatta volna, hogy csapatutasítás következik

-

Christian Horner meg volt lepődve, hogy a Mercedes nem egyezett meg a csapatutasítás körülményeiről az Orosz Nagydíjon.

Valtteri Bottas idei első győzelme felé haladt, mikor is csapata arra kérte, engedje maga elé Lewis Hamiltont, hogy a brit növelhesse előnyét a pontversenyben. Horner szerint senkinek sem kellett volna meglepődnie, hogy az Ezüst Nyilaknál ilyen szituáció fog előkerülni, sőt bevallotta, ő is ugyanúgy cselekedett volna.

,,Megértem, Valtteri miért volt különösen boldogtalan. Azt gondoltuk, hogy átbeszélték az összes forgatókönyvet a verseny előtt. Ennek nem kellene meglepetésnek lennie, inkább az a meglepő, hogy ez bárkit is meglep. Nagyon könnyű elfelejteni, hogy az F1 egy csapatsport, és a pilóták végtére is a csapatoknak versenyeznek.”

,,Ami számomra érthetetlen volt, hogy látszólag nem beszéltek meg mindent előre.”

A brit szakember hajthatatlanul vallotta, hogy hasonlóan döntött volna, mint osztrák kollégája. Hamilton ugyanis 40 pont előnnyel érkezett az Orosz Nagydíj hétvégéjére, a cserének köszönhetően, most már 50 egységgel vezet riválisa Sebastian Vettel előtt.

,,Pár kiesés, és könnyen abba a szituációba lehet kerülni, hogy a bajnoki címért harcolunk. Ez egy állandó harc az egyéni világbajnokságban a versenyzők önös illetve a csapatok kollektív érdeke között. Ezért meg lehet érteni a mögöttes okokat, viszont úgy néz ki náluk a végrehajtás menete nem volt átbeszélve.”

Arra a kérdésre, hogy a Szocsiban történt események negatív hatással lehetnek-e Bottas moráljára, Horner így felelt:

,,Nyilvánvalóan, de eléggé világos, mi az ő szerepe idén a csapatban. Nem kell rakétatudósnak lenni, hogy valaki megértse, hogy is működik ez az egész.”

Szerző: Csonka Nikolett