KezdőlapFormula 1Irvine: Én már kifizettem volna Vettelt, hogy inkább menjen el

Irvine: Én már kifizettem volna Vettelt, hogy inkább menjen el

-

Két ponton múlt, hogy Eddie Irvine előbb legyen évekkel ezelőtt a maranellóiak világbajnoka, és ne Michael Schumacher. Ugyanakkor Irvine pontosan tudta a helyét, és azt, hogy ki vezeti a Ferrarit, ls szerinte Carlos Sainz is hasonló szituációba kerül. Eddie az Il Foglio Quitidianonak nyilatkozott:

„Nem én voltam az, akinek nyernie kellett, de soha nem is volt gondom Michaellel emiatt. Amennyiben el kellett volna engednem, megtettem volna. Nem én voltam a kiválasztott, a játékszabályok egyértelműek voltak. Csak az útjában lettem volna.”

Carlos Sainz 2021-ben a Ferrarihoz igazol, és ugyan a Scuderiánál mindenki azt mondja, hogy Charles Leclerc és Sainz megkapják ugyanazon lehetőségeket, azért ez továbbra is erősen kérdőjeles. Nem véletlen az, hogy Leclerc több éves szerződéssel bír, és a monacóihoz hasonlóan Max Verstappen is, akiket úgy ismernek, mint a generációjuk legjobbjai. Erről ennyit mondott Irvine:

„A spanyolnak nehéz dolga lesz. Szerintem nem tud versenyre kelni majd Leclerc ellen, de ez a pályán úgyis kiderül majd. Szerintem jól tette, hogy a Ferrarihoz igazolt. A Ferrari helyében viszont Vettelt már elengedtem volna. Még fizetnék is neki, csak menjen.”