KezdőlapFormula 1Ismét átgázol a mezőnyön Verstappen? – ellenfele szerint könnyű dolga lesz

Ismét átgázol a mezőnyön Verstappen? – ellenfele szerint könnyű dolga lesz

-

George Russell úgy véli, Max Verstappen még a középmezőny végéről indulva is könnyedén felzárkózhat az élmezőnybe, ám a holland pilóta szerint túlzás agyőzelemről beszélni. A Mercedes versenyzője a dobogót vette célba.

Bár Max Verstappen volt a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének egyértelmű esélyese, a technika kibabrált a holland pilótával, aki így csak a középmezőny végéről, a tizenötödik helyről indulhat a futamon. Normál esetben egy versenyzőnek ebből a helyzetből nincs reális esélye a győzelemre, de a címvédő esetében nem így van, hiszen a Red Bull tempója kiemelkedik a mezőnyből, ráadásul nem olyan régen már véghez vitt egy hasonló bravúrt.

Verstappen autója megadta magát, de így is a Red Bullé a pole a szaúdi időmérőn

Sokatmondó, hogy a Magyarországon három leggyakrabban használt online sportfogadási portálon csapattársa, a pole pozícióból induló Sergio Pérez után a 25 éves versenyző a második legesélyesebb a diadalra, ráadásul a szorzók tekintetében egyiken sincs túlságosan elmaradva. Ám nemcsak a bukmékerek gondolják úgy, hogy Verstappen könnyedén visszazárkózhat, hanem például George Russell is.

„A Red Bull egyszerűen kiváló munkát végez, a különbség a mezőny többi tagjához képest nagyobb, mint amit az elmúlt hat-hét-nyolc évben bárkitől láttunk, szóval ez lenyűgöző – nyilatkozta a Mercedes versenyzője egy sajtóbeszélgetésen. – Úgy vélem, Max elég kényelmesen fel fog jönni, hacsak nem lesz valamilyen incidens vagy fennakadás.”

Verstappennek egyszer már sikerült szinte ugyanebből a pozícióból nyernie. A tavalyi Belga Nagydíj időmérőjén ugyan ő bizonyult a leggyorsabbnak, de motorcsere miatt hátrasorolták. A holland pilóta azonban valósággal átgázolt a mezőnyön, és már féltáv előtt vezetett úgy, hogy taktikailag sem volt hátrányban. Russell szerint mindez megismétlődhet.

„Biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk majd, de ha az embernek ennyire gyors az autója, akkor nagyjából azt csinál, amit akar – jelentette ki a Sky Sports-nak. – Láthatták, Max mit művelt tavaly, amikor a tizenötödik [valójában a tizennegyedik – a szerk.] helyről indult Spában, és idén gyorsabb az autója. Nekünk csak magunkra kell koncentrálnunk.”

Persze azért van némi különbség a mostani és az akkori szituáció között. Dzsiddában például nem annyira könnyű az előzés, mint Spa-Francorchamps-ban, ráadásul jóval közelebb vannak a falak. Verstappen is ezt emelte ki, és hozzátette, a győzelmet nem tartja reálisnak, mert nem lehet mindent kitaposni az abroncsokból. Persze ettől még a lehető legjobb eredményre fog törekedni.

Emiatt járhatott pórul Verstappen, aki kiesése ellenére is elképesztően szerepelt

„Általában itt kisebb káosz szokott lenni az első körben – fogalmazott. – Ez nem olyan, mint néhány helyen, nem lehet csak úgy lemenni a pályáról, hogy az ember kikerüljön valamit, mert itt fal van. Határozottan azt gondolom, hogy kicsit trükkösebb, mint például Spában egy első kör. Biztos vagyok benne, hogy előrébb tudunk kerülni. Szerintem a futamgyőzelem kissé túlzás, mert menedzselni kell a gumikat, és úgy tűnik, hogy mindenki csak egy bizonyos tempót autózik. Megpróbálunk a lehető legnagyobb mértékben visszazárkózni, és tudom, hogy hosszú a szezon, szóval sok minden történhet.”

Ami Russellt illeti, Charles Leclerc büntetése miatt a harmadik helyről kezdheti meg a futamot Pérez és Fernando Alonso mögül, és az a célja, hogy ezt a pozíciót legalább megtartsa valamilyen módon. „Egyértelműen harcolhatunk a dobogóért – vélekedett. – Szorosabbnak tűnik [a csata] az Aston Martinnal és a Ferrarival. Talán egy-két tizeddel előttünk vannak [tempóban], de mi előlük indulunk, így nem látok okot arra, hogy ne küzdhetnénk a pódiumért.”