KezdőlapFormula 1Kanada még nem adta fel a reményt az idei versennyel kapcsolatban

Kanada még nem adta fel a reményt az idei versennyel kapcsolatban

-

A szervezők, bár korlátozott lehetőség van rá, tartják magukat ahhoz, hogy nem zárható ki, hogy idén Kanada nagydíjat rendezzen.

Míg számos helyszín a halasztás mellett döntött – legutóbb Azerbajdzsán, Szingapúr és Japán – addig a Kanadai Nagydíj sorsa nem dőlt el ilyen módon.

Több érv is szól a verseny mellett. Először is, a hideg időjárás miatt a legkésőbbi időpont október első hétvégéje lehetne a futam szempontjából. Az eddigi utolsó bejelentett nagydíj, a szeptember 6-ai Olasz Nagydíj után tehát még beleférne az ütemtervbe.

Kanada az útvonalból sem esik ki, hiszen jelenlegi helyzet szerint még három másik versenyt lesz majd az Újvilágban. Carey terve szerint azonban csak az ázsiai futamok után menne Amerikába a mezőny.

Az ázsiai futamok közül azonban már csak a vírussal legelőször találkozó Kína és Vietnám maradt állva. Ha ezek is törlésre kerülnek, Orosz Nagydíj után akár közvetlenül Kanada is következhet.

Bár pletykák szerint több európai helyszín is rendezhet idén versenyt a könnyű megközelítés miatt, a Forma-1 eddig nem jelentett be az eredeti 2020-as versenynaptártól eltérő helyszínt. Inkább a már szerződésekkel rendelkező pályákat részesítették előnyben, Montréal pedig ilyen szempontból is beleillik a képbe.

„A megbeszélések továbbra is folyamatban vannak a rendezvény részvényeseivel, az F1-gyel, Montréal városával, a turisztikai irodával és a hatóságokkal, akik részt vennének majd a futam rendezésében.” – jelentette ki Francois Dumontier, az esemény promótere.