KezdőlapFormula 1Kubica nem izgul a pletykák hallatán

Kubica nem izgul a pletykák hallatán

-

Robert Kubica nem jön lázba azon pletykák hallatán, hogy akár már 2018-ban rajthoz állhat Forma-1-es versenyen a Williams pilótájaként.

Várhatóan Lance Stroll elhagyja a szenvedő groveiakat és a Force Indiához csatlakozik majd, amit nem rég vett meg édesapja, Lawrence. Paddy Lowe pedig kijelentette, Kubica ül majd be a kanadai helyére, ha távozna.

„Számomra ezek inkább csak spekulációk, mint érzelmek” – nyilatkozta Kubica a lengyel Przeglad Sportowy hasábjain. „Sok minden történt augusztusban, de előttem nem zárultak és nem is nyíltak ajtók.”

Egy másik pilóta neve is felmerült a Williamsszel kapcsolatban, ő pedig Esteban Ocon. Azonban Kubica figyelmeztette a franciát, ne izgulja túl: „Ha a helyébe lennék, nem erőltetném ezt annyira” – mondta nevetve. „De csak csinálom a dolgom.”

Kubica azt is elmondta, nem azzal a reménnyel fogadta el a Williams tartalékpilótai szerepkörét, hogy versenyezhet 2018-ban.

„Nem. Az volt a célom, hogy Forma-1-es autót vezessek. Jelenleg a szabályok nem túl kedvezőek, szinte nincs is teszt. A prioritásom az volt, hogy beülhessek az autóba, de nyilván ha aláírtad a szerződést, profi munkát kell végezned, és ha valami történik, be kell ugranod. De ha kipróbálod az autót, az nem jelenti azt, hogy automatikusan az összes versenyen szerepelhetsz. Ez akár egy álom beteljesülése is lehet, viszont előfordulhat, hogy rossz vége lesz.”