KezdőlapFormula 1Különdíjban részesül a legtöbb előzést bemutató pilóta az év végén

Különdíjban részesül a legtöbb előzést bemutató pilóta az év végén

-

Mindannyian szeretjük a szép előzéseket, legyen szó Formula 1-ről vagy bármelyik motorsporttal kapcsolatos kategóriáról. A sportág vezetői pedig szeretnék egy díjjal is motiválni a versenyzőket arra, hogy egy verseny során minél több versenytársukat utasítsák maguk mögé.

A vadonatúj különdíjat – ami először az idei szezon végén kerül majd kiosztásra – az pilóta nyeri majd meg az évad végén, aki a legtöbb előzést mutatja be a pályán a 2021-es szezon vasárnapi versenyei során. Az újfajta verseny átláthatósága kedvéért minden verseny végén közzé lesz téve egy ranglista, ami megmutatja, hogy a pilóták hány előzésnél járnak az adott versenyhétvégét követően.

Jelen pillanatban ezt a listát Sebastian Vettel vezeti, de mivel a Formula 1 vezetői a koronavírus ellenére is 23 versennyel számolnak, így még korántsem dőlt el az „Előzés mestere” cím.

A díjat a száguldó cirkusz globális partnere, a Crypto.com támogatja, akik mindezen cselekvésük mellett a három darab kvalifikációs futam főtámogatói is. Az új grafikákat pedig majd a soron következő Belga Nagydíjtól lesz majd érdemes figyelnünk a vasárnapi versenyek során.

Forráswtf1.com