KezdőlapFormula 1Kvjat: Egyes pályák egyes autóknak jobban fekszenek

Kvjat: Egyes pályák egyes autóknak jobban fekszenek

-

Danyiil Kvjat már egy sokkal érettebb versenyző, mióta idén visszatért a Forma-1-be, de továbbra is nagyobb csapatot keresne magának a jövőben. A Torro Rossonak is voltak már jó pillanatai idén amikor versenyképesek voltak, de az orosz összességében magasabb szinten teljesítene. Így nyilatkozott a MotorsportWeeknek:

„Szenvedünk az autó átlagsebessége miatt. Megpróbálunk elmenni a végsőkig, hogy megértsük azt, hogy miért. Az a helyzet, hogy idén ez nem csak rajtunk múlik, mert vannak olyan pályák, amelyek egyes autóknak jobban fekszenek, mint a többi. Ezen kívül más csapatok a mezőny ezen feléből jó irányba fejlődtek, de azon vagyunk, hogy kemény munkával visszatérjünk, és minden egyes elkövetkezendő versenyen harcolni fogunk. Ausztriát követően voltam a szimulátorban, és megpróbáltam megérteni, hogy mit kellett volna jobban csinálnunk az elmúlt versenyeken, és mit kell tennünk ahhoz, hogy fejlődjünk még a nyári szünetig hátralévő versenyeken. Remélem, hogy erősebbek leszünk már.”

Mindkét Toro Rosso pilóta a hétvégén a pontszerzésben reménykedik.