KezdőlapFormula 1Lauda: A Ferrari az esélyes Szingapúrban

Lauda: A Ferrari az esélyes Szingapúrban

-

Niki Lauda a Mercedes vezetője nem kertelt, egyenesen a Ferrarit nevezte meg a Szingapúri Nagydíj legnagyobb esélyesének.

Mondta ezt annak ellenére is, hogy Monza után Lewis Hamilton átvette a vezetést a bajnokságban és komoly csapást mértek a Ferrarira a hazai versenyükön.

Az egykori legendás versenyző mindkét istállóhoz komolyan kötődik. Versenyzői pályafutása egyik legsikeresebb időszakát töltötte Maranellóban, ahol két bajnoki címet is szerzett, de napjainkban már a Mercedes sikeréért dolgozik vezető beosztásban. Az olasz Corriere dello Sportnak röviden így jellemezte a két csapathoz fűződő érzelmeit: „A szívem a Ferrarival, az eszem a Mercedesszel van.”

Ezt követően az erőviszonyokra tért ki: „Monzában mi nyertünk, ami egy komoly érvágás volt a Ferrari számára, hiszen ez volt a legfontosabb versenyük az évben. De Szingapúrban Vettel talán változtat az erőviszonyokon. Sokszor a Ferrari gyorsabb volt, mint a Mercedes. Spában Vettel nagyon közel volt. Talán Monzában egy kicsit messzebb voltak, de én szerintem csak azért, mert tévútra tévedtek a beállításokkal. Egyértelműen a Ferrari lesz a favorit Szingapúrban, de ugyanakkor nehéz is megtippelni, hogy ki fog nyerni. Remélem Hamilton.” – fogalmazott az osztrák.