KezdőlapFormula 1Lawrence Stroll célja nem az, hogy elszórja a pénzét

Lawrence Stroll célja nem az, hogy elszórja a pénzét

-

Lawrence Stroll elmondása szerint azért vásárolta meg a Force Indiát, mert az „rendkívüli üzleti lehetőség” volt.

A kanadai milliárdos fia, Lance két évet töltött a Williamsnél, mely csapat komoly mélyrepülésben van. A Force India azonban idei nehézségei ellenére is jól szerepelt, Lance pedig jövőre át is ülhet oda, köszönhetően édesapja vásárlásának.

„Mindig is nagy csodálója voltam a sportnak, különösen, mióta a fiam is versenyző, de tényleg soha nem terveztem, hogy saját csapatot akarjak.” – mondta Lawrence Stroll a New York Timesnak. „De ez egyszerűen egy csodás üzleti lehetőség volt, ami tálcán kínálta magát.”

Az 59 éves Stroll, akinek neve olyan divatmárkákhoz kötődik, mint a Pierre Cardin, Ralph Lauren és Tommy Hilfiger, maga is elismeri, hogy a csapat tulajdonlás többnyire „szénsavas italok” gyártóinak az erőssége. A Force India azonban más.

„Ha a csapat az utolsó helyen állt volna, nem működött volna.” – mondta Stroll. „Ez azért történt így, mert teljesítettek, abból a büdzséből, ami rendelkezésükre állt.”

„Nem az egóm miatt csinálom. Nem azért szálltam be, hogy elveszítsem a pénzemet. Hosszútávra tervezek, mint minden korábbi bizniszem esetében.”

A kanadai szerint a 2021-es költségvetési korlát is segítségükre lehet.

„Még nem tisztázott, hogyan működne ez, de jó az irány és volt elég beszélgetésem Chase-szel (Carey), hogy megértsem, milyen irányba akarnak haladni és mire van szüksége az üzletnek.”