KezdőlapFormula 1Le van nyűgözve a Red Bull a Honda miatt

Le van nyűgözve a Red Bull a Honda miatt

-

Christian Horner és csapata le van nyűgözve, amiért a Honda fokozatosan, de egész évben tudott fejleszteni a motorokon a Toro Rosso segítségével.

Miután a McLaren úgy döntött szakít a Hondával 2017 végén, megbízhatósági hibákra és gyenge teljesítményre hivatkozva, a Red Bull lecsapott a japán gyártóra, és testvércsapatuknak meg is szerezték. Lehet, hogy nincsenek égbemenő sikereik, de kisebb megvillanások adódtak az évben, ilyen például Pierre Gasly 4. helye Bahreinben, avagy Japán Nagydíj időmérőjén elért Q3-as szereplés. Suzukában láthattuk, hogy az olasz istálló képes még a meglepetésekre, hiszen 6. illetve 7. helyre kvalifikálták magukat, bár lehet a futam nem alakult túl jól számukra, és még a pontszerző zónából is kiestek, addig a paddockban az a hír járja, hogy a Honda motor most már erősebb, mint a Renault, sőt a legfrissebb mérések szerint, állítólag már gyorsabbak is 5 tizeddel a francia erőforrásnál.

,,Le vagyunk nyűgözve attól a fejlődéstől, amit a Honda produkálni tudott az idei évben. Nyilvánvalóan még nem dolgozunk együtt, egymás mellett, tekintettel arra, hogy csak a jövő évi autónk az RB15 fog rendelkezni azokkal a motorokkal, amiket ők gyártanak. Azt kell, hogy mondjam a kommunikáció tökéletes a felek között. Bámulatos az az erőfeszítés, elkötelezettség, vágy és eltökéltség, ami őket jellemzi.” – nyilatkozta a brit csapatfőnök.

Masahi Yamamoto szerint az utolsó frissítés működik miután elhárították a fellépő kisebb hibákat az új specifikációjú motoron.

,,Nem voltunk olyan gyorsak a fejlesztés terén, mint amilyenek, lenni szerettünk volna. Azonban, jelenleg minden sokkal jobb. Fejlesztettünk, és végül sikeresen készen lettünk. Az Orosz Nagydíjon fellépő problémákat kijavítottuk.”

Yamamoto elismerte, hogy van rajtuk nyomás, amiért jövőre egy top csapattal kell együtt dolgozniuk, akik megkövetelik a megfelelő eszközök biztosítását, ám mindezt biztatóan élik meg.

,,Örülök, hogy egy másik top csapattal is együtt dolgozhatunk. Hisszük, hogy a Red Bull a legjobbak között van a Formula 1-ben. Jól tudtunk együtt kommunikálni ebben az évben, nyilván van egyfajta nyomás rajtunk, azonban ezt jó energiává alakítjuk át, ami fantasztikus eredményekhez fog vezetni minket, mind a két csapattal.”

Szerző: Csonka Nikolett