KezdőlapFormula 1Leclerc: A Mercedes két autója az élen harcolt, így náluk volt a...

Leclerc: A Mercedes két autója az élen harcolt, így náluk volt a taktikai előny

-

Charles Leclerc elmondta azzal, hogy ferrarisként egyedül maradt az élen, taktikai előnyhöz jutott a Mercedes.

Sebastian Vettel egy darabig a negyedik helyen haladt, ám szokásához híven megforgott, majd ezt követően összeért Lance Strollal, mikor visszament a pályára. Ezzel a hibával nemcsak saját versenyét tette tönkre, de előnyhöz juttatta az Ezüst Nyilakat is. A csillagosoknak tehát lehetősége nyílt arra, hogy szét válasszák pilótáikat és különféle taktikával felvértezve szálljanak szembe az élen haladó monacóival. Lewis Hamilton elévágással próbálkozott, míg Valtteri Bottas tovább maradt kint, mint a Ferrari pilótája, így a végén frissebb gumikon kerülhetett közelebb ellenfeléhez.

A Mercedes azonban nem tudott élni ezzel az előnnyel, ugyanis Leclerc foggal-körömmel harcolt az első helyért, amit sikerült is megtartania. A verseny után azonban megjegyezte, örült volna csapattársásnak és a segítségének.

,,Elég trükkös volt, de úgy érzem, jól döntöttünk, mikor a kemény keveréket választottuk. Nyilvánvalóan egyszerűbb a helyzet akkor, ha két autóval kell számolni, egy helyett. Seb az időmérőn nagyon szerencsétlen volt, ugyanis nem tudott még egy mért kört menni a Q3-ban, azonban hiszek abban, hogy a következő versenyek sokkal jobban fognak neki sikerülni.”