KezdőlapFormula 1Leclerc: Nem szeretem elrejteni a hibáimat

Leclerc: Nem szeretem elrejteni a hibáimat

-

Charles Leclerc idei szezonja eddig jól alakul. A monacói versenyző első évét tölti a Ferrarinál, két futamgyőzelmet szerzett meg eddig, és hat alkalommal kaparintotta meg az első rajtkockát. Gyorsasága megkérdőjelezhetetlen, csapattársával Sebastian Vettellel egyértelműen képes lépést tartani, sőt jelenleg a pontversenyben meg is előzi a négyszeres világbajnokot.

A 2019-es évad azonban nemcsak sikerpillanatokból állt az ifjonc számára, voltak olyan alkalmak, mikor hibákat követett el, ilyenkor pedig saját magát szidva kiabált a csapatrádión. Nem egyszer neveztem magát bolondnak vagy idiótának, egy-egy rosszul sikerült verseny után.

,,Mindig is nagyon kemény voltam magammal szemben, ez a metódus működik az én esetemben. Nem szeretem elrejteni a hibákat amiket vétek. Akárhányszor rosszul csinálok valamit, akkor egyszerűen bevallom, hogy ezt én rontottam el. Számomra könnyebb így a fejlődés. Mindent kielemzek és mikor látok valamit ami nem tetszik, akkor mindent elkövetek annak érdekében, hogy megtaláljam rá a megoldást, ezért vagyok olyan szigorú magammal szemben.”

Leclerc elmondta, a következő szezonban is ezt a hozzáállást fogja követni:

,,Talán más versenyzőknek ez nem működne, de én meg vagyok arról győződve, hogy ez az út vezet előre, így biztosan ki fogok tartani emellett.”

A hibák azonban nem férnek bele egyik ferraris versenyzőtől sem, ha le akarják jövőre győzni a szinte tökéletesen teljesítő Mercedest. A monacói tisztában van ezzel, ezért úgy véli, a csapatnak és neki is keményebben kell dolgoznia 2020-ban. Ugyanakkor az ifjonc hozzátette, nem szándékozik a jelenlegi szezonban elkövetett hibát megismételni.

,,Ha visszamehetnék az múltba és megváltoztathatnám azt, nem tennék semmit, ugyanis a hibáinkból tanulunk. A következő évben nagyon fontos lesz a konzisztencia, főleg ha olyan autónk lesz, ami képes lesz megnyerni a bajnokságot. Az állandóság kulcsszerepet fog játszani, és nekem is dolgoznom kell még ezen.”

Múlt héten a Mercedes megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet, és Lewis Hamilton sincs már messze attól, hogy hatodjára az ő neve kerüljön fel a bajnoki trófeára. Mexikóban akár be is zsebelheti az idei évet, de ahhoz még a Ferrarinak is lesz egy-két szava. A Scuderia nagy elvárásakol utazott el a dél-amerikai országba, Leclerc-rel az élen, aki reméli, harmadik győzelmét ezen a pályán sikerül majd megszereznie.

,,Összességében úgy gondolom, jónak kellene lennünk itt. Vannak hosszú egyenesek, amin a motorunk nagyon jól muzsikál, a sebességünk ezeken a szakaszokon kiemelkedő, sőt egy-két helyszínen a kanyarokban átvitt tempónkkal sem volt baj. Nézzük meg, mi lesz, de nekem pozitív megérzéseim vannak a hétvégével kapcsolatban.” -nyilatkozta Leclerc a Reuters magazinnak.