KezdőlapFormula 1Leclerc sokat tanult Vetteltől, mióta a Ferrarinál versenyez

Leclerc sokat tanult Vetteltől, mióta a Ferrarinál versenyez

-

Charles Leclerc elismerte, hogy már az első ferraris évében rengeteget tanult a négyszeres világbajnok csapattárs Sebstaian Vetteltől. A Ferrari monacóija tisztában van vele, hogy még mindig sok olyan terület van, ahol még fejlődnie kell.

A 22 éves Leclerc képes volt a négyszeres világbajnok csapattársa előtt az összetettben és két ikonikus Forma-1-es helyszínen, Spában és Monzában is nyerni tudott. A monacói a két győzelme mellett még hét pole pozíciót is bezsebelt és ezzel ő lett az idei szezon „pole királya”.

„Nagyon boldog vagyok az idei év miatt,” – mondta Leclerc. „Rengeteget tanultam és ezt részben Sebnek is köszönhetem. Egy remek év volt az idei, ugyanis egy gyermekkori álmom vált valóra. Mindig is arról álmodtam, hogy bekerüljek a Forma-1-be, és hogy egyszer a Ferrari versenyzője lehessek. Hihetetlen érzés, hogy náluk versenyezhetek. Most már csak rajtam áll, hogy dolgozzak és fejlődjek, mert sikerre akarom vezetni őket, ugyanis megérdemlik.”