KezdőlapFormula 1Lehto megkérdőjelezi a versenyek számának létjogosultságát

Lehto megkérdőjelezi a versenyek számának létjogosultságát

-

A korábbi F1-es pilóta, JJ Lehto aggódik, hogy nem lesz miért megnézni a maradék három versenyt, ami még hátravan a 2019-es szezonból.

A hétvégén Austinban Hamilton ugyanis már azzal bebiztosíthatja hatodik címét, ha nyolcadik helyen végez. És utána még marad két futam, a Brazil és Abu Dhabi Nagydíj.

Mire figyeljünk majd akkor?” – teszi fel a kérdést Lehto.

A konstruktőri bajnokság már eldőlt, a pilóták nemsokára el fog. Tisztán látszik, Valtteri lesz a második.” – nyilatkozta a finn Iltalehtinek.

Remélhetőleg lesz egy kis harc a harmadik helyért Verstappen, Vettel és Leclerc között. De ez is csak azért érdekes, mert így dől el,  ki lehet majd az FIA gálára. Most úgy tűnik, Leclerc fog.”

A kilátás egy újabb (sorozatban harmadik)  „tét nélküli” szezonzárásra felveti a kérdést, hogy nincs-e túl sok verseny a naptárban. Ráadásul jövőre 21 helyett 22 futamot rendeznek majd, de a tervek szerint ez a szám még tovább fog nőni.

Már sokan mondták, 16 verseny elég. De a Liberty túl sok versenyt akar egy évben tartani.” – jegyezte meg Lehto.