KezdőlapFormula 1Már megint a fordított rajtrács a téma az F1-ben

Már megint a fordított rajtrács a téma az F1-ben

-

Csak nem úgy, legalábbis nem teljesen, ahogy eddig.

A Liberty Media nem titkolt célja az, hogy kicsit felrázza a versenyzést, ezzel aktivizálva a jelenlegi szurkolóbázist, valamint bevonzva potenciális új rajongókat is. Amikor Sebastian Vettelt nemrég a koncepcióról kérdezték, markánsan „totális baromság”-nak titulálta azt, mostanra, talán ennek a vélemények is köszönhetően, a Liberty kicsit változtatott az álláspontján.

A Liberty jelenlegi tervei szerint ezek csak a hat tervezett sprintversenyre vonatkozhatnának, és ott is csak az első nyolc vagy tíz helyre. Erről a napokban beszélt a De Telegraafnak.

„Nagyon pozitívak vagyunk az ötlettel kapcsolatban” – mondta el Brawn. „De nem akarunk túl radikális lépéseket sem tenni, hiszen ott lesz az új autó is, amivel a mezőnynek meg kell barátkozni. Ettől függetlenül viszont ez (a fordított rajtrács) egy ötlet, amivel szintén haladunk lépésről lépésre.”

Az ötletek megvitatására valószínűleg a jövő hónapban kerülhet sor.