KezdőlapFormula 1Marko eléggé hallgatag Andy Cowell esetleges érkezése kapcsán

Marko eléggé hallgatag Andy Cowell esetleges érkezése kapcsán

-

Helmut Marko elég szűkszavúan nyilatkozott Andy Cowell esetleges leszerződtetéséről.

A Mercedes egykori motorguruja hamarosan szabadon igazolható lesz, így az ellenfelek le is csaphatnak rá. Egyes pletykák szerint a brit szakember viszont „házon belül” marad, ugyanis az Aston Martinná váló Racing Pointhoz érkezik. Ugyanakkor olyan találgatások is napvilágot láttak már, mik szerint Cowell a Red Bullt célozza meg.

2021 végén elhagyja a Honda a Forma-1-et, cserben hagyva ezzel a Bikákat és az AlphaTaurit. Azonban az osztrák csapat nem feltétlenül szeretne sorba állni a három motorgyártónál, így inkább a japánok egykori erőforrását vinnék el és fejlesztenék tovább. A Honda szívesen adja a jövő évi hajtásláncát a csapatnak, akinek így szüksége lesz egy szakértőre.

Cowell „szabaddá válása” épp kapóra jön a Red Bullnak, így a média képviselői meg is kérdezték Markót a brit esetleges érkezéséről. A Bikák tanácsadója – tőle szokatlan módon – viszont elég szűkszavúan válaszolt:

,,Nem tudom. Először is meg kell vizsgálnunk azt, hogy mihez akarunk kezdeni. Azután természetesen megnézzük, hogy a projekt kapcsán ki lesz elérhető. Nyilvánvalón ezt először is be akarjuk integrálni a Red Bull Technologyba. Ezután győződhetsz csak meg arról, hogy a legjobb szakembereket gyűjtöd-e be.” – nyilatkozta Marko.