KezdőlapFormula 1Marko: Kiléphetünk a Forma-1-ből, ha a Hondával is kudarcot vallunk

Marko: Kiléphetünk a Forma-1-ből, ha a Hondával is kudarcot vallunk

-

A Red Bull Forma-1-es csapatának tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint a RedBull elhagyhatja a száguldó cirkusz világát, ha a Honda nem lesz képes teljesíteni az elvárásaikat.

A milton keynes-i csapaton belül évek óta komoly fejtörést okoz a motorkérdés. A csapat vezetősége úgy döntött, hogy Honda motorokra váltanak a Renault helyett, ugyanis a francia gyártóval a 2015-ös szezon óta pár győzelmen kívül semmit sem voltak képesek elérni. A japán motorgyártó a Torro Rossonak szállítja a motorokat az idei szezonban, miután a McLaren három kínkeserves év után szakított velük.

„A Honda eddig nagyszerű munkát végez a Torro Rossonál,” – mondta Marko a Speedweeknek. „A sok sikertelen év miatt közel álltak ahhoz, hogy elhagyják a Forma-1-et a 2017-es szezon végén. Nagyon sokat beszélgettünk velük, hogy meggyőzzük őket arról, hogy a Torro Rossonál folytassák a munkát.”

Marko szerint mindkét félnek létfontosságú volt, hogy jó eredményeket érjenek el. A Torro Rosso és a Honda együttműködése meggyőzte a Red Bullt, ezért döntöttek a Honda mellett.

„Nagyon örülünk, hogy a Honda ilyen jó eredményeket ér el a Torro Rossoval és kíváncsiak vagyunk, hogy mire leszünk majd képesek velük.

„Azonban ha a Hondával is kudarcot vallunk, akkor a Red Bull el fogja hagyni a Forma-1-et,” – jelentette ki Marko.

A Red Bullnak 2020-ig van szerződése a japán motorgyártóval. Ez lesz az utolsó év a nagy szabályváltozások előtt, ugyanis 2021-ben új motorszabályok lesznek.

Ha a Hondával is besülne a Red Bull, akkor Dietrich Mateschitz vezetésével a csapat 16 Forma-1-es szezon után intene búcsút a sorozatnak.

A csapat 2005-ben mutatkozott be a sportágban, miután Mateschitz felvásárolta a Jaguár csapatát. Az energiaitalosok négy egyéni és konstruktőri bajnokságot nyertek meg zsinórban Sebastian Vettellel és Mark Webberrel. 2009-ben, 2014-ben és 2016-ban másodikak lettek a konstruktőri bajnokságban.

Azonban a Mercedes és a Ferrari kiugró teljesítménye miatt a Red Bull háttérbe szorul, ugyanis hiába ők a harmadik erő, néha még ők sem tudják felvenni a kesztyűt a két élcsapattal szemben.

A 14 futamból csupán hármat tudtak megnyerni. Ricciardo Kínában és Monte Carlo utcáin, míg Max Verstappen a csapat hazai pályáján a Red Bull Ringen tudott diadalmaskodni. Azonban az autó sokszor megbízhatatlan a Renault motor miatt, aminek  főként Ricciardo és Verstappen issza meg a levét.

Marko nagyon bízik a Hondában és szerinte a japán motorgyártó le fogja győzni a francia riválisukat motorfejlesztés terén.