KezdőlapFormula 1Marko nem írná még le Daniel Ricciardót

Marko nem írná még le Daniel Ricciardót

-

Helmut Marko szerint nem szabad leírni Daniel Ricciardót.

Az ausztrál versenyző 2018-ban döntött úgy, hogy elhagyja a Red Bullt. Határozatával mindenkit meglepett. A Bikák próbálták marasztalni , ám a 32 éves pilóta hajtathatatlannak bizonyult.

Ricciardo kalandja a Renault-val nem lett hosszúéletű. Az első évében a meghibásodások kora következett be, míg a második esztendőben már dobogóra állhatott, ám akkora már meg volt az új szerződése.

A McLarennél nem kezdte jól a tavalyi évet, ám a szezon második felében nyerni tudott.

Az új korszakban viszont a wokingi istálló a mezőny végéhez tartozik, így az ausztrál két futam után 0 ponttal masírozhat Melbourne-ben.

„Danielnek még mindig nehéz dolga van a McLarennél. Ugyanakkor hiba lenne leírni őt. Tudjuk, mire képes. Nem csak azért mondom ezt, mert már 2014-ben Sebastian (Vettel) ellenfeleként erősnek tűnt. Nem volt még olyan versenyzők, aki annyira közel került volna Maxhez (Verstappen), mint ő. Ez nem is volt olyan rég. Sok sikert kívánok neki. Ám csak a harmadik helyig jöjjön előre, a két versenyzőnk mögé.” – nyilatkozta Marko nevetve.

Andreas Seidl kihangsúlyozta, a csapat az autó fejlesztésére koncentrál, én nem a versenyzők teljesítményére.

„Nem a pilótákkal vannak gondjaink, a konstrukció teljesítménye  a probléma.”