KezdőlapFormula 1Marko szerint csak Bahrein és Kína után derül ki az igazi erősorrend

Marko szerint csak Bahrein és Kína után derül ki az igazi erősorrend

-

Nem telt zökkenőmentesen az első kvalifikáció a Red Bull-Honda számára, azonban a csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni az eddig látott eredményekből.

Max Verstappen jutott csak be a Q3-ba a két versenyző közül, a holland a 4. helyről rajtolhat majd, míg csapattársa Pierre Gasly már a Q1-ben búcsúzott, egyetlen mért köre, csak a 17. helyre volt elég. Az eredmények ellenére, az osztrák tanácsadó magabiztossága nem hagyott alább, hisz abban, hogy a pilótáik sokkal előkelőbb helyen fogják meglátni a kockás zászlót a rajtpozíciójukhoz képest.

,,Általában a versenyeken jobban teljesítünk és gyorsabbak vagyunk, mint az időmérőkön. Meg látjuk, mit tudunk majd ezzel kezdeni ebben az évben. Nézzük meg először is, hogy az épített pályákon, milyen különbségek lesznek. Bahrein és Kína után kell csak levonni a következtetéseket, ugyanis csak akkor tudhatjuk meg igazán, mik az erőviszonyok. Ez a pálya különbözik a többitől, és még mi sem teljesítünk azon a szinten, amire képesek vagyunk.” –nyilatkozta Marko az időmérő után.