KezdőlapFormula 1Marko szerint "könyvelési világbajnoksággá" válhat az F1

Marko szerint „könyvelési világbajnoksággá” válhat az F1

-

Dr Helmut Marko szerint az F1 azt kockáztatja, hogy „könyvelési világbajnokság” lesz.

A napokban megerősítették, hogy a 2021-es szabályok véglegesítését októberig eltolják. Ezen kívül az előzetes tervek szerint 175 millió dolláros költségvetési keretet terveznek szabni a csapatoknak, vagyis ennél többet senki nem költhet majd. Noha ebben nem számít bele a versenyzők fizetése, a marketingköltségek és az utazások költségei.

Marko szerint azonban a költségvetési korlát terve rizikós, mivel a sport már így is túlszabályzott.

„A legrosszabb forgatókönyv szerint, könyvelők világbajnokságává válunk, ahol a diszkvalifikálásokra majd két hónap múlva kerül sor.”

Marko elmondta, hogy a nagyobb csapatok már most vizsgálják, miként tudnak úgy átszerveződni, hogy a költségvetési korlát esetén se kelljen lemondaniuk a megszokott dolgokról.

„Már vizsgáljuk, hogy milyen más területekre kell odafigyelnünk, mint például a hiperautónk (Le Mans-ra) fejlesztése. A szélcsatornát használhatjuk mindkét csapattal.”