KezdőlapFormula 1Mazepin dühös, szerinte különbözik a Haas két autója

Mazepin dühös, szerinte különbözik a Haas két autója

-

Miután csapattársa is könnyedén levadászta, Nikita Mazepin meggyanúsította csapatát, hogy nem ugyanolyan autókkal indítják útnak, mint Mick Schumachert.

„Szerintem jó munkát végeztem az első körben.” – értékelt a rövid ideig 15. helyen is autózó orosz pilóta.

„Boldog vagyok a helyezkedésemmel. Reggel készültem rá, hogy tudjam, hol lesz sok autó, és hogyan menjek el mellettük.”

Ezután azonban fokozatosan visszaesett, és csapattársa, Mick Schumacher is el tudott menni mellette.

„Amikor sok kör van, hosszú egyenesekkel, és neked egy nehéz autód van, még a csapat másik autójához képest is, akkor nehéz elöl maradni. Nem vagyok boldog, de már várom a következő esélyt, mert most úgy érzem magam, mint egy könnyű célpont.”

„A lehető legjobbat teszem az elején, aztán csak arra várok, hogy elkapjanak, és ez meg is történt, de ez van.”

Míg Schumacher ülésproblémáját hamar kezelte a csapat, Mazepin nem biztos benne, vele is ugyanígy járnának el. Azzal kapcsolatban, hogy vár-e újításokat, így felelt:

„Sajnos nem. Talán a következő 6-7 hétben, de az nincs valami hamar.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nikita Mazepin (@nikita_mazepin) által megosztott bejegyzés

Forrásgpfans.com