KezdőlapFormula 1A McLaren javulna a „könyörtelen” Hungaroringen

A McLaren javulna a „könyörtelen” Hungaroringen

-

Mostanában nem megy a szekér a McLarennek, azonban Gil de Ferran nem adja fel, fejlesztené az MCL33-ast.

A wokingi alakulat pont nélkül zárt múlthéten Németországban, Fernando Alonso nem volt esélyes a TOP 10-re még a kiesése előtt sem, Vandoorne pedig utolsóként haladt.

Fölösleges mondani, innen már csak feljebb van, de ez a fejlődés záloga és Ferran reméli, ez sikeres lesz. „Egy nehéz Német Nagydíj után várjuk az utolsó nyári szünet előtti hétvégét” – mondta a brazil a csapat verseny-előzetesében.

„A Magyar Nagydíj mindig is népszerű volt a rajongók, csapatok és pilóták körében is, a csodálatos Budapestről nem is beszélve, amit mindegyikünknek van szerencséje meglátogatni.”

A McLaren MCL33-asa nem szerepelt túl jól a gyors pályákon az autó aerodinamikai gyengeségei miatt.

Talán Magyarország szűk és csavaros természete Alonso magabiztosságával párosulva segíthet a csapatnak. Mindenesetre a helyszín komoly kihívásokat tartogat majd a pilóták és a csapat számára is.

„A fő tulajdonsága a pályának a könyörtelenség” – tette hozzá Ferran. „Ez egy rövid pálya sok kanyarral, ami igényli a jó helyezkedést a pályán annak érdekében, hogy mindent kihozz belőle egy körben. Ez azt jelenti, egy jó egyensúly elérése nagyon fontos, erre figyelni fogunk a hétvégén.”

„Ami a pálya jellegzetességeit illeti, a pilótáknak nagy meleggel kell megküzdeniük, ez nagy kihívás számukra és a mérnököknek is, akik az autót állítják be. Arra koncentrálunk, hogy versenyről-versenyre lépjünk előre és jobban meg szeretnénk érteni a csomagunkat. Arra törekszünk, hogy minden hétvégén fejlesszünk az autónkon.”

(Szerző: Czuth Csaba)