KezdőlapFormula 1A McLaren megvétózta a cápauszony megtartását

A McLaren megvétózta a cápauszony megtartását

-

Már a halo paramétereit is késve kapták meg a csapatok, most azonban újabb problémába ütközhetnek, a McLaren a tervek ellenére ugyanis nem támogatja a cápauszony 2018-as megtartását.

A cápauszonyok eredetileg a szabálykönyv íróinak figyelmetlensége okán kerültek fel a 2017-es autókra, ám ezt a hibát később orvosolták és betiltották őket a jövő évtől kezdve. Miután viszont az FIA arra kötelezte a csapatokat, hogy jól láthatóan tüntessék fel a pilóták nevét és rajtszámát, a plusz felület hirtelen értékessé vált, így az az íratlan konszenzus alakult ki, hogy mégis maradnak. A keddi Strategy Group-ülésen az egyik téma éppen a cápauszonyok „legalizálása” volt, a McLaren azonban nem szavazta meg a jelenlegihez hasonló méretekkel rendelkező uszonyokat, hanem inkább egy kisebb verziót preferálna. A szabályváltozás életbe lépéséhez egyöntetű támogatásra van szükség, ám a legtöbb csapat már hetekkel ezelőtt átállt a 2018-as autók tervezésére, így valószínűleg kompromisszumos megoldás születik majd. A döntés főként a hátsó szárny előtti régió aerodinamikai jellemzőire lehet nagy kihatással, és különösen az olyan csapatok esetében jelenthet fejtörést, akik eleve a nagyobb cápauszony koncepciójával kezdték meg a tervezési folyamatot.

A McLaren vétójának hátterében több ok húzódik meg: egyfelől esztétikai elvek (nem látszanak megfelelően a hátsó szárnyak), illetve természetesen politikai motiváció (a kisebb cápauszony jobban passzolna a McLaren által megálmodott 2018-as autófilozófiához).

„Talán a motorborítás egy olyan felhasználási módjával rukkoltunk elő, ami számunkra jobban működne” – mondta Éric Boullier csapatfőnök. „ A jelenlegi autók elég bonyolultak, így Zaknek nincs könnyű dolga, ha nagy matricákat akar találni. De nem játszadozunk; mindenki a saját autóját fejleszti, és ha valami olyasmit kérnek, ami ellenkezik az érdekeinkkel, nem megyek bele. Más csapatok is megpróbáltak már olyan javaslatokat elfogadtatni, ami jobban illett volna az ő autójukhoz. Ami a jövő évet illeti, megvannak a szabályok, és ha nincs egyetértés, nincs értelme megváltoztatni.”

Otmar Szafnauer a Force India részéről cseppet sem örül az ilyesfajta kései szeszélyeskedéseknek és megkérdőjelezte a McLaren lépését.

„Nemsokára el kell készülnünk a motorborítással, és jó lenne, ha tisztában lennénk a szabályokkal” – panaszkodott. „Azt hittem, mindannyian megegyeztünk ebben. Ha jól tudom, a McLaren hangsúlyosabb hátsó szárnyat akart, de ennek az oka igazából abban keresendő, hogy a szárny annyira alacsonyan ül – ezért nem látszanak a szponzorok, nem az uszony miatt. Némely szögekből valóban beletakar, de szemből egyáltalán nem, mivel akkor nem is látod az uszonyt.”