KezdőlapFormula 1Mercedes: Idegesítő tud lenni a folyamatos senki földjén való autózás

Mercedes: Idegesítő tud lenni a folyamatos senki földjén való autózás

-

A Mercedesnél nagyon frusztrálónak találják azt, hogy bármivel is próbálkoznak, nem képesek csökkenteni a Red Bull-lal és a Ferrarival szemben meglévő hátrányukat.

A brackley-i istálló 2022-es szezonkezdete közel sem volt ideáli, miután a W13 azon autók közé tartozott, amelyek a legjobban szenvedtek a delfinezés jelenségétől. Azonban Barlonában nagyon úgy tűnt, hogy az új fejlesztésekkel már jobba kijöttek a létező legkisebb nagyságú oldaldobozzal rendelkező autónak az előnyei, ami miatt George Russellnek és Lewis Hamiltonnak is nagyratörő tervei voltak az elkövetkezendő versenyekre.

Azonban a bajnoki istálló reményei már Monacóban szertefoszlottak, mert egy rendkívül szürke hétvégét zártak. Russell ugyan képes volt egy újabb 5. helyet előhúzni a cilinderéből, azonban Hamilton már az időmérőn sem remekelt, a verseny második felében beragadt Fernando Alonso mögé, ami miatt csak a 8. helyen fejezte be a verseny Monte Carlo utcáin.

Woto Wolff egyenesen szürreálisnak nevezte azt, hogy hiába haladnak jó irányba a fejlesztésekkel, nem kerülnek közelebb a két élcsapathoz, akik közül most a Bikák vannak jobb formában, miután az olasz istálló háza táján zavaros lett a légkör.

„Jelen pillanatban mi vagyunk a harmadik erő, nem a második és nem is a negyedik” – véli az osztrák csapatfőnök. „Mindezek mellett két nagyon erős versenyzővel rendelkezünk, azonban az rendkívül idegesítő, hogy az erőfeszítéseink ellenére sem záródik az olló az élcsapatok felé.”

„Ha optimistán állunk hozzá a dolgokhoz, akkor 5, ha viszont pesszimistán, akkor már akár 8 tizedmásodperc is lehet a lemaradásunk. Ez a helyzet pedig nálunk itt a Mercedesnél nem elfogadható. Minden versenyen tanulunk valami újat. Egyre jobban kiismerjük az autó viselkedését és így már egy idő után lesz fogalmunk arról, hogy milyen irányba lenne érdemes fejleszteni. Azonban jelenleg az a feladatunk, hogy ne a senki földjén menjünk folyton folyvást.”

A Mercedesnél sokáig még az is kérdés volt, hogy visszaálljanak-e arra a koncepcióra, amit még a barcelonai tesztek során alkalmaztak. Ezen ötletüket azonban a Spanyol Nagydíjon mutatott jó formájuk ejtette kútba. Wolff hozzátette, hogy most már itt lesz az ideje kihozni a W13-ban rejlő maximumot, ha azonban erre nem lesznek képesek, akkor a mérnöki stábnak el kell engednie az idei szezont és a jó eredmények érdekében át kell állniuk 2023-ra.