KezdőlapFormula 1Mercedes: Már pár évvel ezelőtt is használtuk a DAS-t

Mercedes: Már pár évvel ezelőtt is használtuk a DAS-t

-

Nemrégiben előkerült egy felvétel Lewis Hamilton pole pozíciót érő köréről, amit még a 2018-as Magyar Nagydíjon teljesített.

Itt már felvetődött a kérdés, hogy brackleyi istálló már használta-e a forradalmi találmányát. Azonban ez valóban a DAS volt, vagy csak egy optikai csalódás volt, amit a kamerán levő víz okozott. A Mercedes most eloszlatta a kételyeket ezen téma kapcsán.

A bajnoki címvédő által indított vadonatúj sorozatban – amit a „Deep Dive” néven találtok meg a YouTube csatornájukon – a csapat főtervezője, John Owen felfedte, hogy a kéttengelyű kormányzás kifejlesztéséhez számos évükbe tellett. Ami azonban még érdekesebb, hogy azt is elismerte, hogy számos 2018-as versenyen élesben is bevetették a szerkezetet.

„Innováció, azonban szinte semmi új ötletünk sincsen. Csupán a jól bevált régiek vannak meg, amiket, ha módosítunk, akkor néha akár még magunkat is meglephetjük a végeredménnyel,” – mondta az Ezüst Nyilak főtervezője.

„A DAS rendszere is ennek eredményeképpen született meg. Évekig próbálgattuk és igen, számos versenyen is bevetettük. Működött, azonban nem hozta az előzetes elvárt eredményeket.”

Habár a Forma-1-es csapatok elfogadták azt a költségcsökkentések fejében, hogy 2021-ben is a 2020-as autókat fogják használni, a DAS-ra vonatkozó szabályok nem változtak meg.

Mindez azt jelenti, hogy a Mercedesnek 2021-ben már az egyedi megoldása nélkül kell használnia a W11-et.