KezdőlapFormula 1Montoya szerint Sainz miatt tűnik bénábbnak Kvyat

Montoya szerint Sainz miatt tűnik bénábbnak Kvyat

-

Carlos Sainz bemutatkozását a Renaultnál Austinban mindenki nagyra értékeli. A Toro Rosso korábbi versenyzője egyből jobb teljesítményt nyújtott az Amerikai Nagydíjon, mint tapasztaltabb csapattársa, Nico Hülkenberg. A neves francia sportlap, a L’Equipe így írt róla: „Majdnem tökéletes hétvégéje volt a Renaultval. Gyors, és agresszív.”

A korábbi Forma-1-es pilóta Juan Pablo Montoyát is lenyűgözte, aki vendégként volt jelen Austinban, és ezt mondta a spanyol AS-nek:
„Igazán meggyőzött a teljesítményével. Nem egyszerű átülni egy új autóba, és hibátlanul, sőt versenyképesen menni vele. Egyértelműen Sainz ma már egyike a legjobbaknak.”

A Renault vezetői is elégedettek a 23 éves spanyol pilótával. Cyril Abiteboul így nyilatkozott:
„Carlos extrém motivált volt és nagyon felkészült, valamint agresszív, de ugyanakkor nagyon intelligens.”

Montoya azt gondolja egyébként, hogy Sainz teljesítményének köszönhető az is, hogy most már korábbi csapattársát, Daniil Kvyatot inkább hanyagolnák. Az oroszt most dobta Austin után a Toro Rosso, még úgy is, hogy jobban teljesített Kvyat a frissen igazolt Brendon Hartleynál. A kolumbiai erről is kifejtette a véleményét:
„Azt hiszem, a Red Bull programjában nem mindig kezelik korrektül a versenyzőket. Carlos legyőzte Kyvatot, és azt mondták, hogy nem elég jó az orosz. Lehet ugyanakkor, hogy csak annyi történt, hogy Sainz remek munkát végzett, nem csak a Toro Rossonál, hanem már a gyári Renault alakulatánál is. Carlosnak, ez nagyon jó, hiszen a Red Bullnál sok olyan versenyző van, akinek elfecsérelték a tehetségét. Sainzot azonban jól menedzselték, és folytathatja a Forma-1-es pályafutását, egy remek csapatnál.”