KezdőlapFormula 1Nemzetközi sajtó: Illúziók sorával indult a hétvége, de Verstappen szétzúzta az álmokat

Nemzetközi sajtó: Illúziók sorával indult a hétvége, de Verstappen szétzúzta az álmokat

-

A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen sikeréről és Fernando Alonso esélyeiről értekeztek a Monacói Nagydíj kapcsán.

Ugyan jó tempót produkált az Aston Martin a hercegség utcáin, ám a holland versenyzőt és a Red Bullt ezúttal sem sikerült maguk mögé utasítani. Napsütésben és esőben sem talált legyőzőre a holland kétszeres világbajnok, így tovább növelte előnyét az összetettben. Mindaddig csapattársa már az időmérőn megalapozta a sorsát azzal, hogy falnak csapta autóját és a Q1-ben kiesett.

A neves lapok így értékelték a Monacói Nagydíj eseményeit:

Bild (Németország):

„Verstappen számára ez a verseny lehetett az eddigi év lenyugodtabb fordulója. A Red Bull sztárja rajt-cél győzelmet aratott, és még az esőben sem forgott veszélyben a pozíciója. Az Aston Martin viszont hibázott, ha nem hívják be előbb Alonsót, akkor egy kiállással  teljesíthette volna a futamot és Verstappen elé kerül.”

BBC (Egyesült Királyság):

„Azzal az illúzióval indult a hétvége, hogy végre megszorongathatja valaki a Red Bullt. Sőt, akár le is győzhetik őket. Ez az érzés még a kvalifikáción is megmaradt, ám a verseny felénél már látszott, hogy senki sem veszélyezteti Max Verstappen első helyét. A holland azt tette, amit tenni szokott: szétzúzta a többiek reményeit, és fölényes győzelmet aratott.”

Max Verstappen, Red Bull
Fernando Alonso, Max Verstappen, II. Albert monacói herceg és Esteban Ocon – Fotó: Vándor Iván
AS (Spanyolország):

„Hírességek, jachtok, drága autók, eső, káosz és balesetek… ez volt Monaco. Mindenki járt szinte mindenhol, és mindenkivel megtörtént minden, de mégsem változott a jól megszokott forgatókönyv: most is Max Verstappen végzett az élen. Ugyanakkor Alonso is elképesztő teljesítményt nyújtott, csakúgy, mint Esteban Ocon. Alonso a második helyével a legjobb eredményét érte el az Aston Martinnal, és értékes pontokat szerzett. Akár a 33. győzelem is meg lehetett volna, de ez az eredmény sem rossz.”

ESPN (USA):

„Az eső rossz érzéssel is eltölthette volna Max Verstappent, hiszen a Monacói Nagydíj utolsó harmadára egy vadregénnyé változtatta a versenyt. A versenyzők keményen küzdöttek azért, hogy tapadjon az abroncsuk és a pályán tudják tartani az autót.”

TVAzteca (Mexikó):

„Az utcai pályák királya pokoli versenyt élt meg Monacóban. Checo a poklot járta meg, míg a 16. helyen leintette a kockás zászló. A futamot viszont csapattársa, Max Vertappen nyerte fölényesen, és így tovább növelte az előnyét az összetettben.”

Forrásgpblog.com