KezdőlapFormula 1Norris: A többiek egy kissé közelebb kerültek és felzárkóztak

Norris: A többiek egy kissé közelebb kerültek és felzárkóztak

-

Lando Norris csalódottan konstatálta, hogy a középmezőny többi tagja felzárkózott rájuk.

A brit pilóta a kvalifikáció előtt még a rajtrács elején is látta magát, ám a gondolatmenete gyorsan szerte foszlott. A Q1-ből épphogy továbbjutott, ám a második szakaszban, Nicholas Latifi balesetét követően már nem tudott javítani, így kiesett.

Azonban a Ferrari mindkét versenyzőjét a harmadik sorban tudhatja, emellett az Alpine, az Alfa Romeo, az AlphaTauri és a Williams egy-egy pilótája is a 21 éves fiatal előtt van.

,,Véleményem szerint néhány apróságot nem sikerült megfelelően kiviteleznünk. A legtöbben a Q3-ba kerülésért versenyeznek itt. Még az Alfa Romeo és az Alpine is… Normális esetben előnyben vagyunk, viszont elég jól felzárkóztak ránk. Ugyanakkor a szezon többi fordulójához képest az autónk itt nem olyan versenyképes.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

Forrásgpblog.com