KezdőlapFormula 1Norris: Az F2-ből F1-be lépés a legnagyobb ugrás

Norris: Az F2-ből F1-be lépés a legnagyobb ugrás

-

Lando Norris tudja, hogy eddigi pályafutása legnagyobb változása előtt áll azzal, hogy az F2-ből a Forma-1-be lép fel.

„Szerintem a legnagyobb kihívás, hogy minden új” – magyarázta a junior szériákon gyorsan túljutó brit. „Hiába váltottam minden évben kategóriát, ennyi dolog, amin felül kéne kerekednem, még nem volt. Újak az autók és a pályák. Sokkal nagyobb a hangsúly az autó fejlesztésén, mint a Forma 2-ben, vagy a Forma 3-ban. Ott egy változatlan kocsink volt, itt pedig folyamatosan dolgozunk a gyengéinken. Mindig nyomni kell, még az F2-nél és az F3-nál is jobban.”

„Eddig gyakran olyanok ellen versenyeztem, akiknek ugyanúgy nem volt több éves tapasztalata egy-egy kategóriában, mint nekem. Ez így ment a gokarttól egészen a Forma 2-ig. Most viszont olyan ellenfeleim lesznek, akik már 5-10 éve itt vannak. Eléggé más lesz, hiszen az összes pályát sokkal jobban ismerik nálam. Nem jártam az összes versenypályán sem.”