KezdőlapFormula 1Norris elégedett a teljesítményével: Az ilyen napok igazán nagyszerűek

Norris elégedett a teljesítményével: Az ilyen napok igazán nagyszerűek

-

Lando Norris szerint sikerült a maximumot nyújtaniuk vasárnap, így elégedett az eredményével.

Valtteri Bottas büntetését követően a harmadik rajtkockából indulhatott tegnap a brit versenyző. Már az első métereken védekeznie kellett, ugyanis Sergio Pérez azonnal támadásba lendült. Pár pillanat erejéig meg is előzte a McLaren versenyzőjét, ám a 21 éves pilóta keményen visszatámadott, és a mexikói elé került.

Norris egy ideig tartotta magát, majd úgy látta jónak, ha elengedi a nála gyorsabb tempóval érkező Red Bullt és Mercedest. Így visszaesett az ötödik helyre, ahol magányosan folytatta útját. A futam közepétől, egykori csapattársa, Carlos Sainz lehetett volna rá még veszélyes, ám a spanyol nem tudta csökkenteni rohamosan a hátrányát, így végül Norris megtarthatta a 10 pontot érő pozíciót.

,,Nem hinném, hogy tudtunk volna ennél többet nyújtani. Ez egy egyértelmű és magányos verseny volt a számomra. Viszont amíg el nem éred az első helyet, addig mindig többre vágysz. Egy ilyen nap, mint amilyen a mai, megmutatja, hogy az időmérőn hol is kell lenned. Nem vezettem rosszul és hasonlók. Kihoztuk az autóból a maximumot. A határok feszegetése közben a versenyen akár jobban is küszködhetsz. Remélhetőleg jövő héten találunk még egy kis tempót és azáltal versenyképesebbek leszünk.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

A McLaren Instagram oldalán így értékelte az eseményeket a brit pilóta:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

Forrásgpblog.com