KezdőlapFormula 1Norris: Futamot még nyerhetek, de bajnokságot?

Norris: Futamot még nyerhetek, de bajnokságot?

-

Lando Norris szerint legalább 2025-ig nem számolhatnak bajnoki címmel a McLarennél.

2008-ban, még Lewis Hamiltonnal nyert utoljára bajnoki címet a McLaren, ám azóta nem sikerült felérniük a csúcsra. A Mercedesszel való első szakításuk után Hondára váltottak, ám az egyesülés nem hozta meg a kívánt sikert.

Két évig a Renault-val próbálkoztak, és javulni is tudtak. Az új szabályoka készülve ismét a csillagosok oldalán kötöttek ki, ám egyelőre nem sikerült áttörniük a középmezőny bűvkörét. 2021-ben arattak csak győzelmet Daniel Ricciardo révén, míg tavaly egy harmadik helynek örülhetett csupán a csapat.

A háttérben már készül az új szélcsatorna, így az istálló számításai szerint 2024-ben már megalkothatják vele a következő autót. Viszont addig nem számolnak kiugró sikerekkel.

„Talán tudnék futamot nyerni, de 2025-ig bajnokságot valószínűleg nem. Tisztában vagyok azzal, hogy ezekben az években abszolút a csúcson kell lennem. Szeretem hallgatni a mérnököket. Lehet, hogy olyan dologról van épp szó, amihez nem feltétlenül tudok hozzászólni, de mivel szeretem a versenyzést, szeretnék többet tudni róla. Én maximalista vagyok, a lehető legkeményebben próbálok jobb versenyzővé válni. Úgy vélem, nem vagyok rossz vesztes, viszont magammal szemben mindig szigorú vagyok. Nagyon kritikusan vizsgálom a saját teljesítményemet.” – magyarázta a GQ-nak Norris.

Norris új fotósorozatot “robbantott” a GQ oldalán

ForrásBritish GQ